Szokatlanul bő lére engedett e-mailjében arról kérdez Gizi néni, hogy ki adta-adja a felhatalmazást a magyar kormánynak – és sokszor csak a miniszterelnöknek –, hogy a lejtmenetre, erre a romló pályára terelje ezt az országot, amilyenbe most került. Bizonyítékok garmadáját mellékelte Gizi néni ezekhez a kérdésekhez, az uniós korrupciós rangsor utolsó helyétől, a csúcsinflációig, a kínai akkumulátorbiznisztől az azerbajdzsáni villanyvezeték megépítésére történő elköteleződésünkig, s még hosszan folytatta tovább a sort.

Meg nem magyarázható módon előbb a mentségek után kutatok az emlékezetemben. Arra gondolok, hogy végül is az elfogadott(?) költségvetés, egyes törvények, országgyűlési határozatok nagyobb részben megszabják egy kormány mozgásirányát, de – mivel a felsoroltak nem voltak részei egyik előbbinek sem – ezeket gyorsan el is vetettem. Aztán arra, talán a kormánypárt általam nem ismert határozatai jelölnek ki efféléket a kormánynak, a miniszterelnöknek. Ez a kósza gondolatom is olyan gyorsan került a kukába, ahogy jött: legjobb információim szerint ezek az ülések ritkák, formálisak, s döntései csak a beállt változásokat szentesítik.

Akkor ki vagy kik azok, akik megszabják az irányt? Az oligarchák? Összehívnak egy oligarcha taggyűlést, s azon döntik el, hogy országunk ezentúl feltétlen oroszbarát politikát folytasson, vagy hogy a kínaiakkal kell bizniszelni? Ez is valószínűtlen. Ők csak a koncot kapják, amibe aztán betont kell önteni, méregdrágán megépíteni, rabszolgatörvény szerint menedzselni a munkásgárdát és így tovább.

Vagy maga a kormány ilyen kreatív, hogy folyton munkát, feladatot kreál magának? Hát, ezt sem hiszem el, hiszen a példák szerint amúgy is késésben – és mulasztásban – van folyton.

Ha velem együtt keresték a választ Gizi néni kérdésére, akkor megnyugodhatnak, mert célba értünk. Most a jó válaszok egyikét fogja itt olvasni: az irányszabó, az ötleteket felkapó, a kapcsolatkereső és találó, a fő végrehajtó a miniszterelnök. Na jó, mindig voltak körülötte tippadók, a többinél befolyásosabb munkatársak, de a végső szótmindig személyesen mondta ki, vagyis egyedüli felelős országunk lejtő szélére taszításában a miniszterelnök maga. Sem az őt körülvevő pártelitben, sem a kormányban nincs olyan személy, aki akár csak megkísérelte volna őt eltántorítani jól-rosszul kezelt ügyeitől, irányvonalától.

Nézzük, kik veszik körbe a miniszterelnököt? Az első kör a párté, ahol szűkebben a hithű elnökség hozza meg formálisan a döntéseket. Jellemzője, hogy nincs köztük érdemben elfogadott helyettes, de egyéb befolyásos tag sem, nehogy a pártelnök fejére nőjenek. Ha akad köztük bizonytalankodó, hamar Brüsszelbe száműzi, amire már voltak példák.

A nagyobb kör a választókerületi elnököké és az országgyűlési képviselőké, akik mind a gazda kezéből esznek. Személyesen végzi vagy fejezi be a kiválasztásukat, lehetőleg egzisztenciálisan is pórázon tartva őket. Legalább akkora körükben a párt-, illetve a frakciófegyelem, mint a pártállam idején az MSZMP-ben.

Az aktuális kormány összetétele mindig tükrözte a kormányfő prioritásait, miután ciklusai eleje után rájött, hogy e tekintetben is azt csinál, amit akar. Azoknak a kormányzati területeknek, ahonnan már kiszedték a pénz nagy részét, már nem létesít tárcát – nem teszi ki magát a szokásos miniszteri siránkozásnak, hogy erre sincs pénz, arra sincs. Ha nincs tárca, nincs költségvetési forrásért kuncsorgó miniszter sem (most például oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi) – ilyen egyszerű.

Tanácsadóinak egyik típusa egyúttal sikeres szerencsevadász is (lásd pl. Habony Árpád volt koronagondnok meggazdagodását), a másik típus az, amely miniszterként fejezi be aztán a pályafutását (egye meg, amit főzött). A kormányzat munkáját kormánymegbízottak garmadája is segíti, amely megbízások díjazásának köze van a korábban emlegetett „pórázon tartás”-hoz.

Négy teljesített ciklus alatt leegyszerűsödött a munkastílusa: ellenszegülés nincs, javaslatot is csak az tehet, aki erre felszólítást kapott. A szava törvény. Visszakozás, kudarcbeismerés, bocsánatkérés nincs. Stílusa, felvett viselkedése azt sugallja, hogy ő a nép egyszerű gyermeke, aki hasonló gondok közepette él, mint bárki más az országban. Meg is mutatja, persze szűk körben. Aztán beül páncélozott autójába és elhajt.

Attól tartok, kicsit hosszúra sikerült ez a válaszféle, Gizi néni. De mielőtt rajtakapna, hogy a feltett kérdéseire csak az egyik jó választ bontottam ki, elmondom, hogy a mostanra kialakított választási rendszerben – akárhogy is szedi össze magát az ellenzék –, a második opció megegyezik az elsővel. Arra kell hát berendezkednünk, Gizi néni, hogy ugyanaz marad még évekig a miniszterelnök, aki most lejtmenetbe vitte az országot. Mert még mindig van lejjebb…

A többiről majd máskor. Vigyázzon magára, Gizi néni!

-----------

A felvételért köszönet a Pénzcentrumnak