Azt kérdezte egy máshol élő ismerősöm, hogy ismerem-e a polgármesteremet? – Persze, hogy tudod, ki az, de ismered-e jól? Megbízol-e benne, ismét szavaznál-e rá? – kérdezte ismét. Az ismeretségen gondolkozni sem kellett, hiszen a polgármesterem itt van a laptopomban, a telefonomban: annyi felvételt összesen sem láttam a Facebookon, mint amennyit Papp László polgármesterről. Többnyire nem öncélú képek ezek, az igaz, hanem minden debreceni esemény jelzői, kezdői és befejezői. Mert a polgármester fotója nélkül nem értesülünk avatásról, átadásról, fontos megbeszélésről, nagyobb rendezvényről, de még akár zárójelbe tehető látogatásról sem. A polgármesterünk, akárcsak társai, az újraválasztásukra készülnek 5 éven át, ezért folyamatosan jelen vannak, naponta dokumentáltatják magukat az elektronikus felületeken és a nyomtatott sajtóban. Ebbe – más lehetőség híján – már belenyugodtam. Viszont hogy megválasztanám-e újra, az más kérdés.

De hogy választanak meg újra egy polgármestert? A szavazó korú lakosság választ a szokásos módon, de most hazánkban legalább annyit nyom a latban – ha nem többet –, hogy jelölik-e. A jelölés előfeltétele egy ilyen Fidesz-szférában megrögzült településen ugyanis egyet jelent a kormányzópártok iránt tanúsított lojalitással, amit időről időre mérnek, értékelnek is.

Jó pontot jelent, ha a polgármester (egyben későbbi jelölt is) hűségnyilatkozatokat tesz, ha zárt ajtós tárgyalásokon teret biztosít kormányzati ígérvények teljesítéséhez (pl. központi akarat szerinti beruházások helyi megvalósításához). A mi polgármesterünk ezekhez eddig szolgai módon asszisztált, még akkor is, ha azok tényleges városi érdekeket nem szolgáltak.

Most éppen egy kormányunk által ide szervezendő kínai akkumulátorgyár létesítésének tanúi (s ha megvalósul, elszenvedői) vagyunk. Debrecennek azonban nincs szüksége erre a nagy akkumulátorgyárra, amely környezetszennyező és óriási vízigényű is! Debrecen már most is megszenvedi a talaj alatti és feletti vizek csökkenését: folyamatosan pusztul a Nagyerdő aljnövényzete, kiszáradnak környező tavaink (lásd a Mérce fotóját is!) és egyre kevesebb a zöldterület a városban. A belélegezhető levegő minősége – amely Debrecenben igen gyakran határérték feletti – is nagyban függ ezektől.

A közvélemény és azt képviselő választottjaink több éves küzdelmet követően nemrég nagy nehezen kierőszakolták a CIVAQUA-program folytatását (a Tisza vizének vezetéken történő eljuttatását a városba, a Nagyerdőhöz és a tavakhoz), s most, amikor a beruházás a befejezéséhez közeledik, a kormányzat vélhetően erre a vízre alapozva nézte ki az akkumulátorgyár helyszínének Debrecent. 

A város lakosságának élhető Debrecent pártoló része elkeseredett írásokkal, aláírásgyűjtéssel és akciókkal fogadta a kormányzati akaratnak való újabb behódolást. Végignézte, ahogy a városvezetés „eljátssza” a lakosság véleményének kikérését és figyelembevételét. Az ilyen beruházások előtt kötelező közmeghallgatást egy napi megnyitásra általában igénybe nem vett honlapon hirdette meg, s aztán bejelentette, hogy a munkaidőben, reggel 9 órakor tartott esemény érdeklődés hiányában meghiúsult.

Így aztán nem csoda, hogy egyre szélesebb körben folyik a tiltakozás a tervezett beruházás ellen. Debrecen élhetőbb várost akar, nem kívánja nyakába venni a több ezer távol-keleti vendégmunkás terhét sem, és meg akarja őrizni az egyensúly határán kialakított ökoszisztémáját – az akkumulátorgyárat pedig vigyék egy folyóparti településre!

Visszatérve az írás elején felvetettekre, kérdéses, hogy arra adja-e újra a szavazatát a város lakossága a következő polgármester-választáson, aki az ilyen nagy horderejű ügyekben nem saját városának lakóit támogatja, hanem a kormányzat érdekeit veszi kizárólag figyelembe.

Én az élhető – ezért újabb akkumulátorgyár-mentes – Debrecenre szavazok. Ha kell, a kormányzati szándék meghiúsításához új polgármestert is keresünk.