Tisztelt Vezérigazgató Úr! 

A múltkor – többek között – azt ajánlottam Önnek, hogy az egyoldalúságot elkerülendő, tartózkodjanak a csak sikeres magyarországi települések bemutatásától. Javasoltam, hogy felezzék meg a településeket, s a sikeresek mellett mutassanak be olyanokat is, ahol nem sikersztori az élet, hanem küszködve, reményvesztettség közepette élnek az emberek, mert még az is Magyarország.

Hallgatva a Kossuth és a többi rádiót, nézve az M1 műsorait, hamar kiderült, hogy javaslatom pusztába kiáltott szó volt: továbbra is csak a sikeres városok, községek, falvak és tájegységek szerepelnek leadott műsoraikban. Most rájöttem, hogy ebben az ügyben segítségre szorulhat: honnan tudhatná, melyek azok a települések kis hazánkban, ahol a tehetetlenség, a szegénység, a szegregált iskolák léte – és sorolhatnám tovább – jellemzi az ott lakók életét? Úgy döntöttem, segítek és mások segítségét is kérem, hogy lista készülhessen ezekről a településekről, s folyamatosan riporterek, illetve forgatócsoportok kereshessék fel ezeket.

Azt javaslom, hogy aki ilyen városban, községben, faluban él, ragadjon tollat (vegye maga elé a billentyűzetet), s írjon levelet, e-mailt Papp Dánielnek, hogy információt kaphasson a hátrányos helyzetű településekről, s továbbíthassa azokat az ügyben illetékeseknek. Ilyen – és természetesen csak udvarias, tárgyszerűen megírt – levelekre gondoltam:

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Levelemet segítségként küldöm, hogy ne csak sikeres magyarországi településeket mutassanak be műsoraikban, mint eddig, hanem olyanokat is, amilyenben például én is élek.

Én ……………..-en élek, amely egy somogyi község, 33 km-re a járási központtól. A községben a polgármesteri hivatal a legnagyobb munkáltató (most 10-en vagyunk közmunkások és 3 fős apparátus), más munkalehetőség nincs. El lehetne menni a járási központ egyik üzemébe dolgozni, ha lenne megfelelő közlekedés a napi bejáráshoz. A vasutat már régen megszüntették, busszal csak nagyon korai kelés árán lehetne bejárni, hazaérni pedig csak nagyon késő délután, télen például már sötétben lehetne, úgyhogy ez nem megoldás.

A polgármesteri hivatal hozott már ide szakmatanulási lehetőségeket, így én is részt vettem gyógynövénygyűjtő és virágkötő képzéseken, ahol az órákon kicsit tanultunk, derültünk sokat, jókat mulattunk, korán befejeztük a napi foglalkozásokat, s a végén kaptunk erről egy papírt, amit semmire sem tudunk használni, s a megismert foglalkozásokra a környéken sincs semmi szükség. Közmunka sincs mindig, s ezért igyekszünk a polgármester úr és a brigádvezető kedvében járni, hogy a következő turnusban is helyet kapjunk.

Kocsma már nincs a településen, az alapvető élelmi és egyéb cikkeket egy mozgóbolt hozza (jó drágán), a több éve megszűnt Takarékszövetkezet helyét pedig egy uzsorás vette át.

Úgy érzem, be vagyunk ide zárva. Látom a televízióban, hogy máshol milyen jól boldogulnak. Kérdezem én, mi miért érdemlünk kevesebbet? Küldjön hozzánk is egy forgatócsoportot, vezérigazgató úr, hogy lássa az egész ország, hogy élünk mi itt az országnak ebben az elmaradott szegletében!

Tisztelettel:

………………………

*

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Levelemet segítségként küldöm, hogy ne csak sikeres magyarországi településeket mutassanak be műsoraikban, mint eddig, hanem olyanokat is, amilyenben például én is élek.

Egy kistelepülésen lakok a Tisza mentén. Nagyon szép hely, de nagyon szegény is. Én sajnos nem vagyok teljesen egészséges, így gyakran szorulok orvosi segítségre. Háziorvosunk nincs már vagy 8-10 éve, hetente két órában jön egy orvos helyettesíteni. Ha komolyabb a baj, a járási központba kell utazni, ahová 650, illetve 745 Ft az útiköltség oda, vissza ugyanannyi, attól függően, hogy melyik buszt tudja az ember elérni. A múltkor injekciókúrára kellett járnom, ki tudja számolni, hogy mennyibe kerülhetett 14 alkalom.

Hasonlókra kell számítani, ha fogászhoz kell járni, de a kisgyermekes szülők panaszkodnak, hogy ugyanez a helyzet gyermekorvos tekintetében is.

Reménykedek, hogy nem szorulok kórházi kezelésre, mert ahhoz még messzebb kellene utaznom. A menyem az első gyermekét hordja a szíve alatt, neki talán Debrecenig el kell menni, amikor esedékes lesz a szülés.

Elhallgatom a Kossuth Rádióban, nézem a televízióban, hogy milyen sikeres települések vannak hazánkban, ahol elsőrangúan megszervezték az egészségügyi ellátást. Hogy kerekebb legyen a kép, egy-egy ilyet, mint a miénk, is be kell mutatni!

Várom riportereiket, hogy a téma feldolgozásához a helyszínen is segítséget nyújthassak.

*

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Levelemet segítségként küldöm, hogy ne csak sikeres magyarországi településeket mutassanak be műsoraikban, mint eddig, hanem olyanokat is, amilyenben például én is élek. 

Én egy békési kistelepülésen élek, ahol törekvő emberek élnek. A főterünket már nagyjából rendbe tettük, mostanában már útjavításokra, járdaépítésekre pályázik az önkormányzat. Időnként nyerünk is, történik is valami maszatolás, aztán félbe marad minden. Árulkodó ebből a szempontból, hogy minden ciklusban új polgármestert választunk, mert az előző korrupció (vagy annak a gyanúja miatt) nem indulhatott.

Legutóbb egy ilyen megnyert pályázat után többek mellett engem is megkerestek, hogy írjak alá egy elismervényt tekintélyes mennyiségű cement, sóder átvételéről, mondván, hogy lakossági részvétellel történt a járdaépítés. Mikor vacilláltam, hogy aláírjam-e, közölték, ettől függ, hogy én is közmunkás leszek-e jövőre.

Bizonyára megérti Vezérigazgató Úr, hogy a nevemet és a címemet nem írom ide. Ha ügyes riportereket küld, úgyis mindenre fény derül. Magyarországon nem csak sikeres települések vannak, hanem ilyen nehéz sorsúak is!

*

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Levelemet segítségként küldöm, hogy ne csak sikeres magyarországi településeket mutassanak be műsoraikban, mint eddig, hanem olyanokat is, amilyenben például én is élek.

A községünkben egy általános iskola van, amely évente két osztályt indít. Az én gyermekeim – különböző évfolyamú – B osztályokba járnak, ahogy a település többi cigány és nem cigány szegény családjainak gyermekei is.

A B osztályok azok, amelyekben nem gond, ha nem szaktanár tartja az órákat, amelyek gyermekei általában nem vesznek részt tanulmányi versenyeken, nem járnak osztálykirándulásokra, nem visznek be tortát születésnapokra, nagy a bukási arány, nagy a lemorzsolódás.

Amikor egy szociológussal beszéltem erről, az e témáról eddig tudottakat azzal egészítette ki, hogy az ilyen B osztályosok közül annak van nagy valószínűsége, hogy egy gyermek sem jut el diplomaszerzésig.

Vezérigazgató Úr! Nem írtam meg mindent a szegregált iskolánkról, ha kijönnek, megtudják-megtapasztalják a többit, s majd mi is elmondjuk a gondjainkat.

*

Tisztelt Vezérigazgató Úr...