Kedves Gizi néni!

Értetlenségének és tanácstalanságának szavait érzem ki Gizi néni üzenetéből, amelyben a pedagógusok bérhelyzetének hosszú ideje óta tartó rendezetlenségéről ír. Miért nem szeretik a pedagógusokat? – kérdezi, és hozzáteszi, azon gondolkozik, hogy miért nem rokonszenveznek többen velük, meg hogy mivégre ez a sok demonstráció, amikor külön-külön egyik sem átütő erejű.

Egy darázsfészekbe nyúlt Gizi néni, amikor a sztrájkjoguktól lényegében megfosztott tanártársadalom erőfeszítéseiről tájékozódik. Igaza van, sokan nem szeretik a tanárokat: sajnálják tőlük a tanítási szüneteket, a miniszterelnök sem szereti őket, s ezek miatt a médiában a kormánypárt megmondó emberei lekicsinylik a problémáikat. A kormányzat sem veszi őket komolyan, hiába nyújtanak be petíciókat, hiába tárgyalnak, pedig már régóta nem csak a bérezésük a téma, hanem a lejtmenetben romló egész oktatás ügye is kétségbeejtő, s ezen a tanárok változtatnának leginkább. A közvéleményt azzal a csúsztatással vezetik félre, miszerint a tanárok béremelése a majd egyszer végre megérkező EU-s pénzekből lenne csak lehetséges. Ez nettó hazugság – a béremelés forrása mindig a költségvetés (onnan történt például a közelmúltban a rendőrök és a katonák béremelése is, s annak terhére rendelték el 2023. január 1-től a hitoktatók bérkiegészítését is).

Egy friss uniós jelentés adatokkal bizonyítja a magyar oktatás teljes kudarcát: az iskolai eredmények romlanak, az oktatásra fordított állami pénz kevés, egyre többen hagyják ott a pályát. Egy szomorú, de nagyon találó hasonlattal jellemzi ezt a területet Radó Péter oktatáskutató: a magyar oktatás 2010 után olyan, mintha egy futóverseny középmezőnyében egy versenyző hirtelen sarkon fordult volna, és az ellenkező irányba kezdett volna futni, azaz éppen a kívánatos változásokkal ellentétes irányba.

Nem csak a társadalom megosztott a pedagógusok ügyében, hanem ők maguk is. Az, hogy két szakszervezet vállalta fel jogaik érvényesítését, már egy felező tényező. A pedagógusuk egyébként hasonlóan viselkednek és foglalnak állást különböző kérdésekben, mint a társadalom egyéb csoportjai. Ahogy a társadalom egészében, köztük is vannak a kormánypártokat támogató és az ellenzékkel szimpatizáló egyének. Amikor egy tantestületben szóba jön, majd megszervezésre kerül egy-egy tiltakozó akció, akkor az általában a többség csatlakozási hajlandóságára számíthat, mindaddig, ameddig nem tapintható ki annak kormánybíráló (ellenzéki) jellege is. Ilyenkor a kormánypártok szimpatizánsai – akármennyire is egyetértettek korábban a tiltakozás céljaival – hátat fordítanak az egész demonstrációs tervnek.

Kedves Gizi néni! Azt írtam fentebb, hogy sokan nem szeretik a tanárokat. Ők a kisebbséget jelentik. Megnyugtatom Gizi nénit, hogy a többség igenis értékeli és fontosnak tartja a munkájukat. Osztályaikból kerülnek ugyanis ki a jövő szakemberei és vezetői. Nem mindegy hát, milyenekké formálják őket. Ők már legyenek felkészültebbek és jobbak, mint a mostaniak!

A többiről majd máskor. Vigyázzon magára, Gizi néni!